Az etei szőlőtermesztés története
A jelenkori Ete történetét az újratelepítés , 1648 óta tartjuk számon.
Már az újratelepítés előtti idők birtokperes irataiban (1618 )
föllelhető, hogy Bus Lőrinc bérlő, Ethey Jánosnak 5 akó bort szállíttatott Etéről Bősre.
A következő eredeti irat 1739-ben kelt, amely a csépi illetőségű Pázmándy család adományozó levele, aminek értelmében a birtokukban lévő curialis szőllejük mellett, 38 etei gazdának ajándékoznak - hegyvám helyett
egyes dézsma,vagy tized fejében - kb. 15 hold területet szőlőtelepítés céljából.
Apáti puszta bérletéről szóló első nyugta a múzeumban , mely igazolja az árenda megfizetését 1752-ben kelt, majd egy 1787-ben íródott szerződés szerint a Szent Mártoni uraság a pusztát továbbra is árendába adja Ette helységnek.
Ete Helység Protokolluma 1791 -ben szigorúan megtiltja az eteieknek bor behozatalát idegen helyből - még házi szükségletre sem,- "ide nem értvén... a Vas Dinnyei Pusztában lévő saját tulajdonú szölleik termését".
1853-ban Ete bírái panaszt emelnek a hadi és polgári kormányzó azon rendelete ellen, amely a telekadó kiszámításáról rendelkezik és e felszólamlásban kérik, hogy az Apáti pusztai szőlők utáni eddig alkalmazott adót, -mely szerint minden 5-dik akó musttal adóztak- igazítsák ahhoz az 1847/48-dik törvényhez, mely eltörli a papi tizedet. Szeretnék,hogy a szőlőbirtokosok is e szerint adózzanak a következő időkben.
Hogy a Temetői szőlőket mikor telepítették először, még kutatásra, feldolgozásra
vár.
Ami bizonyos, hogy egy 1820-as özvegyi folyamodvány és egy 1831-ben kelt hagyatéki böcsűslevél is említi a temetői szőlőt, és a rajta álló szőlőházat.
1842-ből való Ete Helység telekkönyve, amely Szabadosok birtoka címszó alatt 96647,5 négyszögöl ( kb.60 hold,. kb 34 Ha) szőlőt tart nyilván.
Az 1886-os évi kataszteri felmérés adataiban a dűlők között szerepel a Temetői szőlők (szőlők, kertek, pincék) 61 kh 165 négyszögöl területtel. A művelési ágak szerinti bontásban az etei határ összes szőlőterülete pedig 109 kh 405 négyszögöl (kb.64 Ha).
Ezután a fellelhető adatok hiányosak, és köztudomású, hogy Etét is sem hagyta érintetlenül a filoxéra. Területünket az 1890-es években érte el a fertőzés, melynek következtében a temetői szőlők kötött talajú ültetvényeiben nagy pusztítást okozott. Ezek után kezdődött a falu környéki homoktalajok beültetése .
Szinte nincs is a falunak olyan határrésze, ahol a kollektív emlékezet szerint ne lett volna szőlőterület.
Ha megrajzoljuk Ete határát és beszínezzük rajta a szőlőtermő helyeket, -Vasdinnyei szőlő, Apáti szőlő, Új Apáti szőlő, Kis Ácsi út, Öreg ácsi út, Nagy Ácsi út, Faluvégi szőlő, Taliga -dűlő, Micsky-szőlő, Makki szőlő, Páskom, Rekettye, Tagi szőlő, Fáni telep, Döbönkúti szőlő, Első dűlő, Császári út, Zsöllér föld, - és összevetjük a talajtérképpel, azt látjuk, hogy ezeknek a dűlőknek a homokos, gyenge talajaira, a futóhomokokra mindenütt szőlőt telepítettek.
Nyilvánvaló, hogy a régebbi homoktalajú ültetvények mint az Apáti szőlő, Vasdinnyei szőlő megmaradtak, és a többi terület betelepítésével 1945-ben már 170 kh szőlőterülete volt a falunak, a következő megoszlásban: 160 hold fehér borszőlő, 7 hold vörös borszőlő, 3 hold csemege szőlő.
A termelőszövetkezet működése idején (1960-70 között) a homoki szőlők egy részét, Taliga dűlő, Kis -Ácsi út - ráadásul azokat amelyek a falut védték a portól - kivágták, hogy helyette korszerű kordonművelésű parcellákat hozzanak létre.
Helyettük az Ácsi úti szőlők területén 17 hektár rizlingszilvánit telepítettek, a Rekettye-dűlőben pedig 23 hektáron rizlingszilváni és piros tramini váltotta az ezerjót.
A kollektivizálás idejében a tsz tagok a kisparcellás szőlőterületeket -részben a saját volt tulajdonukat- mint osztatlan közös tulajdonú födterületet, megkapták tagi művelésre. Ezek egy része ,- a meliorizáció miatti tagosítás következtében- szép lassan eltűnt (Tagi szőlők, Döbönkúti szőlő, Makki szőlő).
Egy részét egyszerűen odahagyták a volt tulajdonosok, bérlők, mert a lovasfogatok leáldozása után egyre nehezebb volt a megközelítésük.(Apáti és Vasdinnyei szőlők)
A legtovább a Micsky szőlő és a Páskom szőlő maradt meg, amit a 70-es 80-as években egyre többen cseréltek, adtak el, hagytak parlagon. Ahogy kiöregedett, nyugdíjas korú lett a tsz-t magalakító tagság, már nem bírtak rá a viszonylag nagy távolságban lévő, a terepviszonyaink miatt nehezen megközelíthető szőlők munkálataira.
Közben történt egy rendszerváltás, aminek egyik hozadéka volt a tagi tulajdonhoz juttatás. Ezzel újra tulajdonba kerültek a régi parcellák, csak éppen az osztatlan közöst nem szüntették meg. De így már "birtokban" a tulajdonosok elkezdték hasznosítani a területeiket, és mivel a homokos talaj semmi másra nem alkalmas, egyik szőlőparcellát a másik után ültettek be akácossal. Ennek az esztelen erdősítésnek előbb a Micsky esett áldozatul, pedig az egész etei határban a Micskyben termett szőlő adta a legfinomabb nedűt, a legzamatosabb bort. Az etei mondás szerint: a" Micsky ezerjónak nincs párja". Kicsit tovább bírta a Páskom, Oda még az akáctelepítések megindulása után is 5-6 szőlősgazda eljárt, de az erdősítés miatt megszaporodó vadkártétel miatt ők is kénytelenek voltak befejezni a területen a szőlőművelést.
Egyetlen ilyen kisparcellás szőlőterület "áll" még ma is, -hogy meddig az kérdés,-ez a Zsöllér földi szőlő, ugyanis ez van a legközelebb a faluhoz.
De mi történt közben a kordonművelésű szőlőkkel?
A szőlőben gépi munkával ki lehetett váltani a permetezést és a sorközművelést, de a szőlőnek nagy az élőerő- vagyis emberi munka- igénye. Metszeni kell, zöldmunkái vannak, és a sorát is tisztán kell tartani, hozzá a szüret is kézierős munka. Sajnos a szövetkezeti tagság elöregedésével, illetve a melléküzemágak munkaerő "elszívása" következtében ez az emberi erő megfogyatkozott, és egyszerűen nem bírtak rá a szőlőmunkákra. Ideig óráig megoldást hozott, hogy vállalni lehetett szőlősorokat művelésre, úgy, hogy a tsz adta a gépi munkálatokat . Ez sem volt a leggazdaságosabb megoldás, így a nagyparcellák közül a Rekettyei szőlő lett az első, amely a kivágás sorsára jutott. Igaz nem egyszerre, hanem ütemezve, több részletben.
Az Ácsi úti szőlőket a már említett nevesítéssel - tagi tulajdonhoz juttatással - kiosztották a tagoknak, illetve a híres-hírhedt kárpótlási eljárásban jutottak hozzá, úgy, hogy a gépi munkálatokért a tulajdonosok fizettek a tsz-nek.
Egyre több lett az olyan tulajdonos , aki nem tudta, vagy nem akarta ilyen módon a szőlőt művelni, vagy műveltetni, így parlagon hagyta a területét, vagy kivágta a szőlőjét és egyéb növényi kultúrákkal próbálkozik hasznosítania területet. Bár a homoktalajon, egyes részeken a futóhomokon, nem nagy átlagterméseket tudhatnak magukénak.
A kivágások szaporodását nagyban befolyásolták a rendszerváltás oltárán feláldozott, vagy áldozattá vált borkombinátok. Addig nem volt különösebb probléma, míg a értékesíteni lehetett a szükségleteket meghaladó felesleget. Környékünk felvevőpiaca, az ászári borkombinát nagy tételben megvásárolta a szőlőt illetve a mustot. Amikor a borkombinát felszámolásával ez a lehetőség megszűnt, a termelők nem tudtak mit kezdeni az évről évre szaporodó, eladatlan bormennyiséggel. Saját kis piacuknak nem volt szüksége arra a mennyiségre, ami évente termett, így maradt a kivágás.
A 17 hektáros egybefüggő Ácsi-úti szőlőterületből ma már csak 2, a homoktalajú szőlőtermesztésnek elkötelezett gazda műveli a 6 és 20 sornyi szőlőjét. Sajnos ezek is egymástól távolabb esnek, így a tagoltság, a más növényi kultúrák gyomirtó vegyszerezései, és a lombkezelő permetezései miatt, a két oldalról pl kukoricával, vagy napraforgóval "befüllesztett" szőlőültetvényen egyre nehezebb a szőlő termesztése.
Ráadásul itt is nagy a vadkár, és a szőlőt nem lehet hatékonyan megvédeni a seregélyek kártétele ellen sem a felszabdalt, egymástól messze eső parcellák miatt. Míg egész egybefüggő táblában művelték a szőlőt , előbb pásztorokat fogadtak szüret előtt a seregélyek elriasztására, később , amikor már nem lehetett erre sem "embert kapni" a gazdák egymás után következve álltak őrt, vagy állítottak ki valakit őrködni.
Pár eltökélt szőlős és boros gazda még küzd a termőhelyeken a szőlőtermesztés fennmaradásáért, de egyre fogyatkozik a számuk, mint ahogyan megfogyatkozott a szőlőterületek nagysága is.
A temetői szőlőben úgy tűnik több újabb telepítésű szőlőültetvénnyel találkozunk, de ez elenyésző a csökkenéshez, a kivágásra ítélt szőlőtáblákhoz képest.
Az igaz, hogy a maradók egyre nagyobb szakértelemmel és élkötelezettséggel állítanak elő minőségi borokat, amelyek felvehetik és fel is veszik a versenyt a hegyközség többi bortelmelőjének boraival.